Tapasztalatok az NM-55 "Második szív" rendszeres használata során

"… Különböző orvoshoz, különböző kórságokkal fordultam. Sok gyógyszert kaptam – reggel, délben este kapkodtam őket – nem kevés pénzért. A masszázs ágyba fekve éreztem, hogy valami történtének a szerveztemben. A „Második szív” bioszőnyegre minden nap felálltam és nap-nap után láttam a jó hatást. Először fájt 2 napig. Később rájöttem, hogy nem fáj a bokám. Jobb lett a derekam és nem kellett előre hajolni, amikor mentem. Megnéztem a talpamat és a talp térképem alapján láttam, hogy a húgyvezetékemmel baj van. Tisztult a vérem, tüdőm, beleim. …"

Tóth Józsefné, 2014 augusztus

"… Ez az a segítőeszköz, amire ráillik, hogy fájdalom által javul a szervezetünk. Nehezen szoktam meg, hogy rajta álljak. Jöttek a reakcióim is, verejtékeztem, mint egy űzött ló, enyhe hasmenés, némi áradtság képében, egyéb tünetem is volt. Most már 5. hete állok rajta és szűnt a lábam nehéz érzete, vérnyomásom normalizálódott, cukrom is némileg alacsonyabb lett. …"

Hotz Antalné, 2014 augusztus

"... 3 évvel ezelőtt kezeltek alvászavarral, ami részben rendeződött, másfél éve nem szedtem erre gyógyszert. Viszont egy évvel ezelőtt állapítottak meg Parkinson kort és súlyos csontritkulást. Tudni kell, hogy a csontritkulás részben a hiányos, rossz alvás eredménye. A Parkinson kor nálam rossz ideg állapot, alvási rendellenesség és kéz remegés kíséretében jelentkezett. A csontritkulás következtében nem tudtam sietve menni. Hamar elfáradtam és nehezemre esett a hátam egyenesen tartani. Másfél hónapja járok minden munkanap a Nuga Best szalonba. A fiam 2 hete megvette a turmánium szőnyeget és párnát, ezen alszom. A következőket tapasztalom. Hosszabbakat, mélyebben alszom. Pihentebben ébredek. Szinte egész nap tevékenykedek anélkül, hogy le kellene feküdnöm. Nem fagyok feszült idegileg. A hátamat bírom egyenesen tartani. Nem érzem azt, hogy szinte össze kell görnyednem már 3 órai talpon lét után. A kezem sem remeg annyira. Az esti nyugtatók is izomlazítókat már be sem veszem. A csontritkulásra szedem a gyógyszereket, amíg az orvos meg nem állapítja a javulást. 2 havonta járok ideggyógyászhoz. A doktornő azt mondta járjak, jókat hallott erről a masszírozó ágyról. ..."

Czinege Péterné, 2009 november

"... 70 éves vagyok és panaszaim az alábbiak:

  • Gerincsérv
  • Térdkopás (jobb térd protézis)
  • Magas vérnyomás
  • Fülzúgás
  • Hajszálerek elhalása (lábon)
  • Fáradékonyság, rossz tartás

Tapasztalataim az alábbiak 15 kezelés után:

  • Napi rendszeres vérnyomás méréssel úgy vettem észre, hogy 170 helyett 135 lett az átlag.
  • Közérzet javulása és jobb erőnlét.
  • Lábamon a hajszálerek halványodnak.

Szeretném köszönetet nyilvánitani a Nuga Best teljes csapatának. ..."

Finta Sándor, 2010 február

"... Problémáim:

  • 20 éves cukorbetegség napi 4-szeri inzulin adásával.
  • Magas vérnyomás gyógyszeres kezeléssel.
  • Baloldali ízületi fájdalom - váll, csípőforgó, derék (egyedül nem tudtam felkelni az ágyból).
  • Havonta 2-szer teljes bélfájdalommal.
  • Talpfájás, mely a járásomat nehezítette, nem tudtam teljesen talpra állva menni csak meg-meg állva.

Jelenleg a cukorérték 10-14 között van és a vérnyomás értékek 160/100/105 pulzus ingadoznak feltételezhetően, hogy csak 14 alkalommal voltam még és nem állt rá a szervezetem.
Az ízületi-, hasi- és derékfájás megszűnt. Fel tudom emelni a bal karom, az ágyból egyedül fel tudok kelni. Teljes talpon tudok járni. A csípő és derékfájás miatt nem tudtam folyamatosan menni, de most már nem kell menet közben megállni. Az eddigi javulás miatt vettem egy "Második szív" szőnyeget a többszöri használat lehetősége miatt talp térkép segítségével, valamint ráülve aranyér, hát mögött nekidőlve akár TV nézés közben is gerinc, derék kezelésére és nem utolsó sorban a család többi tagja is használja.

Kezelések előtt teljes vérkép, vérképző szervek vizsgálat, ultrahang vizsgálat, máj, lép, epe és sérv vizsgálatáról újabb vizsgálat június hóban esedékes.
A leletek megtekinthetők a szalonban. ..."

Szabó Ferencné, 2010 március

"... Már hosszú ideje sarkantyúim nőttek, ami bizony iszonyatos fájdalommal jár, főleg reggel csak lábujjhegyen tudtam kiosonni a szobából, legszívesebben kézen állva közlekedtem volna. Azon kívül a bal lábam szörnyen visszeres, amitől folyton dagadt volt a bokám és már sötétkék volt mint egy fogyasztott csirkének. Számtalanszor ostromoltam a reumatológia kapuit, rengeteg fizikoterápiás kezelésen vettem részt, amik sajnos csak pillanatnyi hatást váltottak ki, már azt hittem, hogy egész életemben ezekkel a pokoli gyötrelmekkel fogok élni és szenvedni. Egyszerűen remény vesztett voltam.

Mikor tavaly legelőször ráálltam a "második szív-re", azt hittem egy fakírképző tanfolyamon vagyok, olyan igazi kínzóeszköznek fogtam fel. Olyan őrületes fájdalom hárított felém, hogy legszívesebben egy tripla száltóval ugrottan volna le róla, hogy a szalon közepén landoljak. De hősiesen viseltem a megpróbáltatást és az eredmény üstökösként érkezett mikor rövid idő elteltével meglepődve és ámulattal észleltem, hogy a lábamban szabályosan csörgedezik a vér. A sarkantyúk okozta fájdalmaim is szép lassan tompultak míg végre a csodával a határos módon reggel díszlépésben, ki tudtam masírozni a szobából. Határtalan megkönnyebbülés volt számomra, hogy a szó nemes értelmében talpra tudtam állni. Az óta volt ugyan egy hosszabbodási reakcióm, mely rövid időre kétségbeesésbe kergetett, de ezt a szeszélyes időjárásnak, na meg a "második szív" alkalmazásáról való kimaradásnak tudtam be, mert most újból büszkén tudok menni. fájdalom mentesen, a lábaim sem dagadnak és azok az iszonyatos kék foltok is kezdtek eltünedezni. Mindkét mélységes hálával tartozom a Nuga Best társaságnak és nagyon sok köszönettel és áldom azt a lehetőséget, hogy igénybe vehetem a szolgáltatásait. ..."

Sári Ella, 2010 március

"... Gerinc, ízületi fájdalom, csigolyakopás, lumbágó, migrénes fejfájás, fülzúgás és fájás, gyomor és máj betegséggel jöttem a Nuga Best-be, hogy enyhítsem fájdalmaim és rossz alvásom, stressz hatásom és az egész lelki fájdalmam. Hét kezelés után jobb lett a közérzetem. A "második szív" jó hatással volt vérkeringésemre, talpakat infravörös meleg és váltva hideggel elmúlt az éjszakai hideg lábfázás.
Rosszabbodás nem tapasztaltam csak javulást és a közérzetem is jobb lett. Jó hangulatot teremtenek a Nuga Best kedves odaadó munkájukkal a dolgozók.
Csökkent a stressz és javult az olvasom, fájós lábaim és derekam hatékonyan gyógyulnak, javult a vércukorszint, vérkeringés és koleszterinem is csökkent. Minden belső szervünk működése aktivizálódik. Lábunkról gondoskodva meghosszabbítjuk az életünket. A turmánium csodákra képes gyógyhatásával. Gyomrom is javult, nem puffadok és májamban nem érzem, hogy szúr. Az ágymasszázs derekam és gerincem, lábaimat hatékonyan gyógyítsa és fejfájásom csökkent.

Hálás köszönet a Nuga Best vezetőségének, hogy használhatjuk ezt a gyógyító hatású gépeket és főleg, hogy ingyen.
Vércukrom lement 5,9-ről – 4,40-re.
Koleszterin 5,34-ről 5-re. ..."

Sándor Jánosné, 2010 március

"... 2009 december közepén kerültem a Nuga Best szalonba egy kedves barátnőm hívására. A bal oldali forgóm, a térdem, a bokám annyira fájt, hogy lépcsőn ezzel a lábammal nem tudtam előre lépni. A medence csontnál is fájdalmaim voltak. A lábaim nagyon sokszor görcsöltek.
Egyszer volt a kezelés során egy rosszabbodási folyamat, amikor szédültem, hányingerem volt. Ez hét napig tartott.
Körülbelül négy hét kezelés után a forgómból eltűnt a fájdalom, ezzel egy időben mérséklődött a térd-és boka fájdalom, majd megszűnt. A lábgörcsök is ritkultak. A medence csontnál lévő fájdalom mérséklődött, remélem a további kezelések hatására elmúlik. A "második szív" használata kedvezően hat a szervezetemre, járásom könnyebb lett és a söprű erek is halványodtak. A megvétele mellett döntöttem.

Köszönet a szalon tulajdonosainak, hogy Magyarországra hozták ezt a gyógyító berendezést és lehetőséget biztosítottak az ingyenes használatára.
Elismerés és köszönet a szalon munkatársainak áldozatos munkájukért.
Laboratóriumi leletek 2010. március 10-ére várhatóak. ..."

"... 2009. december végén a feleségem biztatására jöttem a Nuga Best szalonba gyógyulni. Erős derék, láb, kar fájdalmaim voltak. Sokszor görcsölt a lábam. Az első öt kezelés kellemetlen volt, a 10. után a deréktájon fájdalmaim jelentkeztek. Módom volt a turmánium szőnyeget és a "második szívet" használni. Ezt követően az alhas tájékán erős görcsös fájdalom jelentkezett. Elmentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy egy vesekövem a hólyagba jutott. Nagy mennyiségű folyadék bevitelével két órán belül megszültem az 5 mm nagyságú vesekövet. Így a Nuga Best berendezések segítségével megszabadultam a hosszadalmas kórházi kezeléstől és az esetleges műtéttől. Bizonyságom jeléül a követ átadtam a szalon munkatársainak. Ezúton szeretném megköszönni a kitartásra és a folyamatos kezelésre járásra való buzdításukat. ..."

Pintye László, 2010 március

"... Ízületi- és izomfájdalmakkal érkeztem. Magas vérnyomás, cukor, végtagok fájdalmaim és hátfájdalmaim voltak.
4-5 nap után erős fejfájásom van ez megszűnt. "Második szívnél" az első 10 nap rendkívüli fájdalmaim voltak. Cukrom is felerősödött.
Fejfájásom megszűnőben van, egyre ritkábban fáj. Vérnyomásomra szedett gyógyszert felezni tudom, és elfogadható javulást tapasztalok, ez már nagyon jó. 160-ról 135-re be tud állni. Izom és ízületi fájdalmaim sokat javultak, izom görcseim sokat javultak és éjszakai pihenésemben sokat segít.

Köszönöm a lehetőséget a Nuga Best-nek. ..."

Nyítrós Lászlóné, 2010 március